Otthon Bagel

Mióta megnyitott, tervben volt, hogy közelebbről is megnézzük, aztán végül csak véletlenül keveredtünk el a Kecskeméti utcai Budapest Bagelbe. Imádtam. Imádtam a hely indusztriális-romkocsmás, de abszolút otthonos atmoszféráját, a kiszolgálás lazaságát, a választékot és a kiválasztottat, aminek végül az utolsó morzsáit is elégedetten szedegettük fel a tányérról. Az utóbbi pár hétben már gondoltam rá, hogy itthon is modellezni kéne az élményt, de kellett hozzá egy lassú kis vasárnap délelőtt, hogy nekiálljak.

A tésztát Fűszeres Eszter útmutatása alapján készítettem, de valamiért egy elég nehezen nyújtható, kemény anyagot sikerült összehoznom, ami a formázás végére rendesen megizzasztott. Legközelebb több folyadékkal próbálkozom, azt hiszem.

A lyukas péksütikhez fél kiló lisztet, négy gramm porélesztőt, egy evőkanál cukrot és egy jó nagy csipet sót összekevertem, ezután hozzáöntöttem másfél deci meleg tejet és egy deci meleg vizet. Miután jól eldolgoztam egymással az összetevőket, nyolc egyenlő bucit formáztam és meleg helyen pihentettem a társaságot úgy húsz percig. A lustálkodás után megpróbáltam téglalap alakúra nyújtani a kupacokat, amiket ezután egyenként feltekertem és két végüket összetapasztottam egy kis víz segítségével. Negyven perc kelesztés után egy evőkanál cukorral vizet forraltam, és oldalanként fél-fél percig úsztattam a delikvenseket, amiket aztán sütőpapírral bélelt tepsire tettem, néhányat szezámmaggal, néhányat lenmaggal szórtam meg és száznyolcvan fokos sütőben pirulásig sütöttem. A végeredmény nyolc darab masszív kis karika lett és kétféle szendvics készült belőlük. A Budapest Bagel ihlette változatba vaj, sóval, borssal megszórt vékony avokádószeletek, sajt és saláta, a másikba tormás sajtkrém és saláta került.

Sültleves

Sült zöldség kattanásunk van. A kertben termett saját zsenge bébi sárgarépákkal és az újkrumplival kezdődött minden, valahol még a nyár elején. Akkor frissen készült zsályás vajban nyújtózkodtak a gyerekek, és általában valamilyen salátával, meg ropogós kenyérrel jártunk a végükre. Mióta szó nélkül beállított a hideg és legutóbb elkészült az a csúnyácska karfiol, újra boldogan sütünk meg mindent, aminek szezonja van és (máshoz képest) fillérekért kapható a piacon. Fűszervaj helyett a múltkori receptet követve fűszeres olajat gyártunk, amibe mindig kerül valami melegítő hatású összetevő, mint bors, chili, gyömbér, vagy római kömény. Mivel a sült zöldségek mellett a krémlevesekért is rajongunk, mostanában többször összehoztuk a kettőt. Utoljára kanadai tök, fokhagyma, rengeteg sárgarépa és pár szem krumpli került a tepsibe, amit most szimpla chilis olajban forgattam meg (sem az olajat, sem a fűszert nem sajnálva). Miután a zöldségek kaptak egy kis színt, a gázon közben karamellizált vöröshagymára borítottam őket, felengedtem az egészet egy kis vízzel, sóztam-borsoztam, és amikor egészen megpuhult minden, nekiestem a botmixerrel. Egy egészen sűrű egyveleget kaptam, amit aztán fokhagymával kikevert joghurt-tejföl kombóval (lehet, hogy ez már beteges, de mi nem tudjuk megunni :)) és egy kis ( na jó, a képet elnézve sok:)) tökmag-fekete szezámmag keverékével fejeltem meg. Hűvös napokon a legeslegeslegjobb! ;)

A csúnya modell

A végeredményről nem készült közölhető kép, mert a karfiol nem éppen fotogén alkat, én pedig éhesebb voltam annál, minthogy a modellt megfelelő formába hozzam, miután egy órát pirult-puhult a sütőben. A kaja viszont megérdemli, hogy itt legyen, mert egyszerűségében nagyszerű. Az alap ötlet most A' la carte Kulináriától származik, de én a főszereplő mellé még fektettem néhány szál sárgarépát és kábé egy fej fokhagymát gerezdekben. Római köményből, cayenne borsból, őrölt gyömbérből, sóból és repce olajból fűszeres keveréket készítettem, ezzel simogattam végig a társaságot, aztán beküldtem mindenkit az előmelegített sütőbe egy órára.

Közben megfőtt a hajdina (amivel később lesz még néhány köröm, mert első próbálkozásra kása szerű testet öltött a vágyott pergős állag helyett) és elkészült a fokhagymás tejföl, amibe a zöldségeket tunkoltam. A karfiol finom roppanós maradt, a sárgarépa istenien karamellizálódott a sütőben töltött kaland végére, a fokhagymáról pedig inkább ne is beszéljünk, ami sülve az egyik legnagyobb kedvenc...

Alma-körte leves musttal

Almával el vagyunk látva. Otthonról is hazajött velünk pár kiló, az apróbbak Nógrádon, a vár alatt nőttek egy öreg fán, és vettünk is, hogy egy darabig ne legyen hiány. Nem vagyok oda a gyümölcslevesekért, de tegnap almalevest kellett főznöm, annyira megkívántam. :) Múltkor sikerült beszereznem pár nem túl finom körtét, így azt is eltüntettem benne, és, hogy a must se menjen tönkre, ami a hűtőben áll napok óta, felhasználtam azt is.

A gyümölcsöt falatnyi darabokra vágtam, aztán a  must és víz keverékében szegfűszeggel és fahéjjal feltettem főni. Azt terveztem, hogy a kamrában lévő vanília pudinggal sűrítem be a végén, de a vanília banán volt, így azzal inkább nem próbálkoztam. Helyette keményítőt kevertem el tejjel, kis tejföllel és vanília kivonattal és azzal habartam be a levest. A végén megszórtam egy kevés cukorral, tényleg nem kellett sok, a must annyira édes volt. A végeredmény szuperfinom lett.

Mentaszürcs

Amikor ez készült, még száz ágra sütött a nap és vizes konyharuhával a nyakamban hajolgattam a menta-gőzbe, hogy lássam, mi lesz a mindenféle utánjárást nélkülöző próbálkozásból. Mégsem hiszem, hogy aktualitását vesztette volna a dolog, főleg, mert menta még nő, ebben az őszben pedig sokkal jobb a konyhában izzadni, mint eddig az elmúlt hónapokban bármikor.
Első kísérletként nyár közepén főtt nálunk levendulaszörp (jövőre is lesz Tihanyban szedd magad, minden levendula rajongónak melegen ajánlott program), aminek nagy sikere volt. A mentás elhatározás is körülbelül ekkor született, de sokáig nem tudtam összeszervezni az elkészítését, nem mintha olyan hű de nagy bonyodalmat jelentett volna egyébként. Az utolsó lökést a kivitelezést illetően az adta, amikor a tikkasztó hőségben, Nagyvázsonyban volt szerencsém egy Zsusska-féle változatot kipróbálni, ami nem okozott csalódást, sőt. Adott pillanatban nem is tudtam volna üdítőbbet elképzelni annál a hideg, szódával és jó sok citrommal turbózott hűsítőnél.
A mentának megvan az a jó (gondolom, ezzel azért sokan vitába szállnának) tulajdonsága, hogy a kertben magára hagyva jól elburjánzik. Kedvesem szüleinél is ez történt szerencsére, úgyhogy egy jól megtermett bokrot ritkítottam meg a tervhez, ami után kisebb ölnyi csokorral állítottam haza. Ezt ketté szedtem és két hat literes fazékban hideg vízbe áztatva a hűtőben pihentettem egy éjszakát.

Másnap elosztva egy csomag citromsavat szórtam a cuccra, aztán felfőztem, csak úgy levelestől. Forrás után még legalább tíz percig hagytam a tűzön (itt azért finoman fogalmazva nem volt még túl bizalomgerjesztő az illata), aztán levettem, kihalásztam a szétfőtt zöldeket, beleöntöttem az összes lakásban fellelhető cukrot (ami nem volt összesen két kiló, fehér és barna keveréke) és addig főztem, amíg picit szirupos nem lett az állaga.

A kész szörpöt, ami a nádcukortól szép aranybarna árnyalatot kapott, tisztára mosott üvegekbe töltöttem, lezártam, és száraz dunsztban hagytam kihűlni.

Lime-mal, meg jéggel bolondítva jó kis alkoholmentes mojito gyártható belőle (hogy felnőtt társáról már ne is beszéljünk), de szerintem mehet forró csokiba, sütibe, karácsonyi bonbonba. Például.

Pesztót eszünk pesztóval

Egész évben szívesen eszünk pesztót. Tesszük tésztára, kenyérre, szendvicsbe, levesbe, salátára - szinte bármibe és bármire. Bármikor. Nekem a klasszikus genovai a kedvencem, de arra valahogy még sohasem vitt rá a lélek, hogy nekiálljak elkészíteni. Azt hiszem, sajnálok ledarálni több csokornyi bazsalikomot. Reteklevélből, rukkolából és petrezselyemből viszont elég saját termést tudtunk felmutatni ahhoz, hogy többször is nekifussak a kísérletezésnek. A tavasszal készült változatokból valahogy mindig kimaradt a sajt, a legutóbbi, Hugh Fearnley-Whittingstall nyomán készült petrezselymes verziónál viszont rá kellett jönnünk, hogy nem véletlenül szerepel az összetevők között. Sokat finomít a néha kicsit vad, harsogó zöld ízen.

Pontos mennyiséget nem jegyeztem a készítésnél, de egy jól megtermett csokor petrust, két gerezd fokhagymát, kábé tíz deka diót és olyan másfél deci olíva olajat használtam, parmezán helyett pedig a Bükkben szerzett, keményre érett diós füstölt gomolya került a mártásba, ami lehet, hogy furcsán hangzik, de ebben az esetben tökjól működött. :) A sütőben előzőleg megpirított diót és a fokhagymát szemcsésre daráltam, hozzátettem a zöldet, a reszelt sajtot, aztán lassan adagoltam az olajat, amíg el nem értem az áhított állagot. Sóztam-borsoztam, első este spagettivel, grillezett padlizsánnal-paradicsommal, másnap vajas kenyérre kenve ettük. Harmadnapra sajnos már nem jutott. :)

Egy dohánybolt átlényegülése

Amikor kiderült, hogy Dunaújváros legeslegjobb dohányboltja huszonéves működés után kénytelen lehúzni a rolót, a döbbenettől köpni-nyelni nem tudtam. Nem mintha olyan sok cigit vennék mostanában, csak rettentően felháborodtam és sajnáltam, hogy ez végül mégiscsak megesett, ezúttal olyan emberekkel, akiket ismerek és kedvelek. Közelebbről nézve talán mindig más egy ilyen történet, egy kicsit neked is fáj, egy kicsit te is gyászolsz, és aggódsz a jövő miatt. Van ennek viszont egy jó oldala is, mert amikor már érzed, hogy valami új van készülőben, ráadásul valami kis szerelem, amiről a faggatózásra is csak egy-egy titokzatosan elhümmögött "majd meglátod" árulkodik, te is reménykedve állhatsz be a várakozók sorába. Én őszintén szólva valami csokiközeli dologra tippeltem, de ha lehet, a végeredmény még jobb lett. Mintha Olivérék nekem nyitottak volna boltot _ és remélem, nem csak én érzem majd így. A piaci üzlet polcain ott van a magyar termelői vásárok színe-java, amit üvegbe, dobozba lehet zárni és amiből, miután kibontod a csomagolást, finoman előkúszik a tavasz, a nyár, az ősz, az erdő, a mező, meg az összes madárcsicsergés. :) A szörpök, lekvárok, chutney-k, ecetek, olajok, borok, tészták mellett különleges fűszerek (fahéjvirág ismerős?), illatos kekszek és falnivaló aszalványok is felbukkannak, de a kézműves budapesti Cukorka termékei is felkerültek a palettára, ami valószínűleg a jövőben tovább gyarapodik. Újvárosiak, arra járó vándorok, nézzetek be Pipás Pista Kamrájába. Legeltessétek a szemeteket, beszélgessetek, barátkozzatok új ízekkel, érdemes! (Nálunk a málnaecet és a citromos mustár ötösre vizsgázott. :))

Felvidékforevör

Ha eddig nem lettünk volna teljesen azok, mostanra egészen biztos, hogy menthetetlen Balaton-felvidék fanokká váltunk. Kurtakétnapos nyaralásunk alatt jártunk az északi partvidék néhány zegzugában. Badacsonyi vacsora után a tihanyi szabad strandon a csillagok alatt próbálkoztunk alvással, de ehelyett soha nem érzékelt szúnyoghadakkal folytattunk elkeseredett küzdelmet és álmatlanul forgolódtunk az éjszaka ordítozva csobbanó tini hordáktól. Kárpótlásként viszont a hajnali Balcsi dédelgetett minket, és a pokrócon ad hoc reggelit csaptunk az otthon még indulás előtt sütött kenyérből és a kábé két hónapja helyben szedett levendulával megbolondított sárgabarack lekvárból. Később Örvényes ligetes-árnyas partján sikerült aludni is valamennyit vízibiciklizés előtt és egy jó lángos után. A most felütött lekvártól féltem kicsit, mert amikor pár héttel ezelőtt hirtelen felindulásból az éppen megfőtt ízbe egy kisebb csokrot belemorzsolgattunk a Kedvessel, egy szappanillatú massza lett a végeredmény, amiből azt a következtetést vontam le, hogy kissé elvetettük a sulykot a mennyiséggel. Aztán hümmögve nyugtáztuk, hogy végül azért csak jó lett az anyag. :)

A koviubi leves

Sokszor olvastam már a Kistücsök étteremből országhódító útra indult kovászos uborka krémlevesről. Nekem elsőre kicsit bizarrnak tűnt, de annál jobban izgatta a fantáziámat, minthogy annyiban hagyjam a dolgot. A kevésbé fennkölten turmixnak is nevezhető leves a negyven fokban életmentő kategóriába sorolható, hűsítő és pár perc alatt kész. A recepttel legutóbb Vegasztromániánál találkoztam, így az én levesem az ő útmutatása alapján készült. A tetejét megszórtam egy kis apróra vágott kakukkfűvel és petrezselyemmel - hát, nem rontott az élményen... :) Az ismétlés tuti, de én legközelebb reszelek bele egy kis fokhagymát és a folyadékmennyiséget eltolom az alaplé javára, mert nekem így elég sós volt a végeredmény.

Szmútitájm

Ha lenne képem, mutatnék arról is, mennyi sárgabarack termett anyuéknál a kertben. Ez az év túlmálházta a fákat, szerencsénkre, mert enélkül nem igazi a nyár, tavaly meg csak imádkoztunk, hogy azt a pár szemet el ne verje a jég, ami elverekedte magát júliusig. Az utolsó adagok a hűtőben pihennek (miután lett már egy csomó lekvár, készült gyors egymásutánban kábé tízszer clafoutis, kipróbáltuk belőle a lassit, a fáról lepotyogó darabok pedig pálinkának gyűlnek) és mivel én nem szállhatok be melléjük, hogy lehűtsem magam, gondoltam, egy jeges szmúti jól fog esni. A sárgabarack kapott társaságnak néhány szem áfonyát és fekete szedret, a savanyát egy kis hómméd levendulaszörp ellensúlyozza, ami szerintem marhajó párost alkot a gyümölcsökkel.