Drégely piknik

Mivel délről bedobta magát a tél, mi ma délelőtt inkább észak felé vettük az irányt. Bár ott sem volt tavasz, az utak legalább járhatóak voltak, ami nem elhanyagolható egy kirándulás szempontjából. A cél Drégely vára volt, és mivel én egy téli pikniket is vizionáltam a várfalra, telepakoltuk a hátizsákot forró teával és a tegnapi vacsoramaradékkal, és nekiindultunk. Azért igyekeztem előző nap olyat sütnifőzni, ami másnap, és hidegen is megállja a helyét. Így készült egy karamellizált hagymás-kakukkfüves quiche és egy csokis banánkenyér (plusz még néhány szendvics tökmagkrémmel és sült sárgarépával, csak a biztonság kedvéért). A táskatartalom megfelelő motivációt jelentett a kaptatón fölfelé, az izzadságcseppekért pedig bőven kárpótolt minket a levegő és a látvány. Csodás pénteki ebéd volt. :)

A quiche-hez húsz deka lisztet és egy kis kanál sót gyorsan összemorzsoltam tizenkét deka hideg vajjal, aztán annyi jéghideg vizet adtam hozzá, amitől végül az egészet egy csinos kis labdává tudtam gyúrni. (A folyadékot nem árt óvatosan adagolni, mert itt könnyen túllőhetünk a célon, én öt evőkanálnál álltam meg.) A labdát félórás kényszerpihnőre küldtem a hűtőbe. Ezalatt karamellizáltam három fej vékony szeletekre vágott hagymát; összekevertem négy tojást, két és fél deci tejszínt, körülbelül fél deci tejet, belereszeltem tíz deka ementáli sajtot és egy kis csokor aprított kakukkfű is került bele.

A tésztát a piteformánál valamivel nagyobbra nyújtottam, és úgy, hogy pereme is legyen, belenyomkodtam a vajjal kikent, liszttel megszórt edénybe, aztán villával szépen megszúrkáltam. Egy picit még betoltam a fagyasztóba, aztán tizenöt-húsz percig vakon sütöttem száznyolcvan fokos sütőben. (Fontos, hogy a hideg tészta rögtön a forró levegőre kerüljön!)  Ezt követően beleöntöttem a tojásos-tejszínes masszát, rápakoltam a hagymát és az egészet visszaküldtem a sütőbe további fél órára, amíg a töltelék átsült és a tészta is finom omlós lett.

.

A banánkenyérben sikerült eltüntetni két barnába fordult gyümölcsöt és a maradék (kábé fél táblának megfelelő) csokimikulást, és végre fogyott a törni való dióból és mogyoróból is, ami két hónapja érintetlenül állt az erkélyen. Mindenki jól járt...

Húsz deka lisztet két teáskanál sütőporral összekevertem, a két banánt pépesítettem, összevegyítettem tíz deka olvasztott vajat, két tojást és harminc deka cukrot (ez lehet több is, kevesebb is, ízlésfüggő). A nedves keverékhez adtam a banánpürét és egy jó löttyintésnyi vanília kivonatot, majd mindezt összedolgoztam a száraz hozzávalókkal, végül az egészhez adtam két kisebb maréknyi, illatosra pirított dió-mogyoró keveréket és a csoki darabokat. A tésztát előremelegített sütőben, szilikon gyümölcskenyér formában sütöttem száznyolcvan fokon, ötven percig (tűpróba nem árt).

Menjetek piknikezni! :)

Tökmagkrém és nyers céklás humusz

Nyáron fedeztem fel, hogy létezik olyan, hogy tökmagkrém. Nagyon szerettem volna kipróbálni, de az ára visszatartott attól, hogy megvegyem. Ettől fogva viszont elég gyakran eszembe jutott, hogy elkészítem. Ma össze is jött a dolog, és... imádom! Jó minőségű tökmag (tegnap belefutottam egy zacskó kínaiba, ami a kukában landolt, olyan rossz íze és állaga volt a magoknak, szóval érdemes megnézni a származási országot), hidegen sajtolt (tökmag)olaj, só és egy konyhai aprító kell hozzá, semmi más. Nekem tizenhárom deka tökmagom volt itthon, amit gázon finoman megpirítottam. Ehhez a mennyiséghez négy-öt evőkanál olajat és kávéskanálnyi sót adtam, de pontos arányokat nem tudok, mert folyamatos kóstolás, és állag ellenőrzés mellett kerültek bele a hozzávalók az aprítóba.

A receptet továbbgondolva a krém felhasználásával született még egy nyers céklás humusz, ami nálam vajas pirítóson landolt. Négy közepes fej céklát ledaráltam, összekevertem három teáskanál tökmagkrémmel, pici olajjal, egy fél citrom levével, egy gerezd aprított fokhagymával, végül sóztam, borsoztam. Mivel csakúgy, mint a sütőtökkel, egyelőre a céklával is ismerkedő fázisban vagyunk, legközelebb azt hiszem, sülve kerül felhasználásra, hogy finomítsak az ízeken, de szerintem így is király kis szendvicsbe való született.

Házi kókusztej és sütőtök curry

A sütőtökkel soha nem voltunk túl jó barátságban, de néhány éve elhatároztam, hogy megpróbálom közelebb engedni magamhoz. Addig csak a hagyományos sütőben sült változathoz volt szerencsém, aminek az illata mindig meggyőzött a kóstolásra, de az évről-évre csalódást okozott. Ez az étel viszont atombomba, ahogy a főszereplő megjelenik a piacon, rögtön elkészül. Csodás, ahogy a tök egy része megadva magát szétfő, és sűrű krémessé varázsolja ezt a csípős-fűszeres egyveleget. 

Mivel Jézuska nagyon szeretett engem, és karira meglepett álmaim robotgépével, nálunk házilag készült a kókusztej - egy liter sűrű, zsíros - kétszázötven forintból, ami tökéletes, mert a megbízható minőségért csillagászati árat kell fizetni mostanában. 

Húsz deka kezeletlen kókuszreszeléket leforráztam egy liter vízzel, egy éjszakát állni hagytam, másnap a turmixgép gondjaira bíztam pár percre, aztán az egészet átszűrtem egy tiszta konyharuhán és jól kicsavartam. Korábban botmixerrel is próbálkoztam, azzal is egész jó anyag készíthető, de ez minden várakozásomat felülmúlta... :)

A curryhez apróra vágtam és megdinszteltem egy fej vöröshagymát és három gerezd fokhagymát, majd hozzáadtam egy evőkanál curry fűszerkeveréket. Ezeket kábé egy percig együtt pirítottam, sűrűn kevergetve. Amikor a fűszerek kieresztették minden illatukat, az alapra rádobtam három szem közepes méretű krumplit kockára vágva és a falatnyira aprított sütőtök is a fazékban végezte só, bors és egy teáskanál chili pehely kíséretében. További pirítgatás után az egészet felöntöttem úgy két ujjnyi vízzel és hagytam, hogy minden jelenlévő puhára főjön. Mikor ez bekövetkezett, hozzákevertem három-négy deci kókusztejet, egyet forraltam rajta és zárásként facsartam bele egy kis citromlevet. Rizzsel vagy lapos kenyérrel szoktuk enni - mindkettővel tökéletesen működik...