Pesztót eszünk pesztóval

Egész évben szívesen eszünk pesztót. Tesszük tésztára, kenyérre, szendvicsbe, levesbe, salátára - szinte bármibe és bármire. Bármikor. Nekem a klasszikus genovai a kedvencem, de arra valahogy még sohasem vitt rá a lélek, hogy nekiálljak elkészíteni. Azt hiszem, sajnálok ledarálni több csokornyi bazsalikomot. Reteklevélből, rukkolából és petrezselyemből viszont elég saját termést tudtunk felmutatni ahhoz, hogy többször is nekifussak a kísérletezésnek. A tavasszal készült változatokból valahogy mindig kimaradt a sajt, a legutóbbi, Hugh Fearnley-Whittingstall nyomán készült petrezselymes verziónál viszont rá kellett jönnünk, hogy nem véletlenül szerepel az összetevők között. Sokat finomít a néha kicsit vad, harsogó zöld ízen.

Pontos mennyiséget nem jegyeztem a készítésnél, de egy jól megtermett csokor petrust, két gerezd fokhagymát, kábé tíz deka diót és olyan másfél deci olíva olajat használtam, parmezán helyett pedig a Bükkben szerzett, keményre érett diós füstölt gomolya került a mártásba, ami lehet, hogy furcsán hangzik, de ebben az esetben tökjól működött. :) A sütőben előzőleg megpirított diót és a fokhagymát szemcsésre daráltam, hozzátettem a zöldet, a reszelt sajtot, aztán lassan adagoltam az olajat, amíg el nem értem az áhított állagot. Sóztam-borsoztam, első este spagettivel, grillezett padlizsánnal-paradicsommal, másnap vajas kenyérre kenve ettük. Harmadnapra sajnos már nem jutott. :)