Felvidékforevör

Ha eddig nem lettünk volna teljesen azok, mostanra egészen biztos, hogy menthetetlen Balaton-felvidék fanokká váltunk. Kurtakétnapos nyaralásunk alatt jártunk az északi partvidék néhány zegzugában. Badacsonyi vacsora után a tihanyi szabad strandon a csillagok alatt próbálkoztunk alvással, de ehelyett soha nem érzékelt szúnyoghadakkal folytattunk elkeseredett küzdelmet és álmatlanul forgolódtunk az éjszaka ordítozva csobbanó tini hordáktól. Kárpótlásként viszont a hajnali Balcsi dédelgetett minket, és a pokrócon ad hoc reggelit csaptunk az otthon még indulás előtt sütött kenyérből és a kábé két hónapja helyben szedett levendulával megbolondított sárgabarack lekvárból. Később Örvényes ligetes-árnyas partján sikerült aludni is valamennyit vízibiciklizés előtt és egy jó lángos után. A most felütött lekvártól féltem kicsit, mert amikor pár héttel ezelőtt hirtelen felindulásból az éppen megfőtt ízbe egy kisebb csokrot belemorzsolgattunk a Kedvessel, egy szappanillatú massza lett a végeredmény, amiből azt a következtetést vontam le, hogy kissé elvetettük a sulykot a mennyiséggel. Aztán hümmögve nyugtáztuk, hogy végül azért csak jó lett az anyag. :)

Szmútitájm

Ha lenne képem, mutatnék arról is, mennyi sárgabarack termett anyuéknál a kertben. Ez az év túlmálházta a fákat, szerencsénkre, mert enélkül nem igazi a nyár, tavaly meg csak imádkoztunk, hogy azt a pár szemet el ne verje a jég, ami elverekedte magát júliusig. Az utolsó adagok a hűtőben pihennek (miután lett már egy csomó lekvár, készült gyors egymásutánban kábé tízszer clafoutis, kipróbáltuk belőle a lassit, a fáról lepotyogó darabok pedig pálinkának gyűlnek) és mivel én nem szállhatok be melléjük, hogy lehűtsem magam, gondoltam, egy jeges szmúti jól fog esni. A sárgabarack kapott társaságnak néhány szem áfonyát és fekete szedret, a savanyát egy kis hómméd levendulaszörp ellensúlyozza, ami szerintem marhajó párost alkot a gyümölcsökkel.