Mentaszürcs

Amikor ez készült, még száz ágra sütött a nap és vizes konyharuhával a nyakamban hajolgattam a menta-gőzbe, hogy lássam, mi lesz a mindenféle utánjárást nélkülöző próbálkozásból. Mégsem hiszem, hogy aktualitását vesztette volna a dolog, főleg, mert menta még nő, ebben az őszben pedig sokkal jobb a konyhában izzadni, mint eddig az elmúlt hónapokban bármikor.
Első kísérletként nyár közepén főtt nálunk levendulaszörp (jövőre is lesz Tihanyban szedd magad, minden levendula rajongónak melegen ajánlott program), aminek nagy sikere volt. A mentás elhatározás is körülbelül ekkor született, de sokáig nem tudtam összeszervezni az elkészítését, nem mintha olyan hű de nagy bonyodalmat jelentett volna egyébként. Az utolsó lökést a kivitelezést illetően az adta, amikor a tikkasztó hőségben, Nagyvázsonyban volt szerencsém egy Zsusska-féle változatot kipróbálni, ami nem okozott csalódást, sőt. Adott pillanatban nem is tudtam volna üdítőbbet elképzelni annál a hideg, szódával és jó sok citrommal turbózott hűsítőnél.
A mentának megvan az a jó (gondolom, ezzel azért sokan vitába szállnának) tulajdonsága, hogy a kertben magára hagyva jól elburjánzik. Kedvesem szüleinél is ez történt szerencsére, úgyhogy egy jól megtermett bokrot ritkítottam meg a tervhez, ami után kisebb ölnyi csokorral állítottam haza. Ezt ketté szedtem és két hat literes fazékban hideg vízbe áztatva a hűtőben pihentettem egy éjszakát.

Másnap elosztva egy csomag citromsavat szórtam a cuccra, aztán felfőztem, csak úgy levelestől. Forrás után még legalább tíz percig hagytam a tűzön (itt azért finoman fogalmazva nem volt még túl bizalomgerjesztő az illata), aztán levettem, kihalásztam a szétfőtt zöldeket, beleöntöttem az összes lakásban fellelhető cukrot (ami nem volt összesen két kiló, fehér és barna keveréke) és addig főztem, amíg picit szirupos nem lett az állaga.

A kész szörpöt, ami a nádcukortól szép aranybarna árnyalatot kapott, tisztára mosott üvegekbe töltöttem, lezártam, és száraz dunsztban hagytam kihűlni.

Lime-mal, meg jéggel bolondítva jó kis alkoholmentes mojito gyártható belőle (hogy felnőtt társáról már ne is beszéljünk), de szerintem mehet forró csokiba, sütibe, karácsonyi bonbonba. Például.

Pesztót eszünk pesztóval

Egész évben szívesen eszünk pesztót. Tesszük tésztára, kenyérre, szendvicsbe, levesbe, salátára - szinte bármibe és bármire. Bármikor. Nekem a klasszikus genovai a kedvencem, de arra valahogy még sohasem vitt rá a lélek, hogy nekiálljak elkészíteni. Azt hiszem, sajnálok ledarálni több csokornyi bazsalikomot. Reteklevélből, rukkolából és petrezselyemből viszont elég saját termést tudtunk felmutatni ahhoz, hogy többször is nekifussak a kísérletezésnek. A tavasszal készült változatokból valahogy mindig kimaradt a sajt, a legutóbbi, Hugh Fearnley-Whittingstall nyomán készült petrezselymes verziónál viszont rá kellett jönnünk, hogy nem véletlenül szerepel az összetevők között. Sokat finomít a néha kicsit vad, harsogó zöld ízen.

Pontos mennyiséget nem jegyeztem a készítésnél, de egy jól megtermett csokor petrust, két gerezd fokhagymát, kábé tíz deka diót és olyan másfél deci olíva olajat használtam, parmezán helyett pedig a Bükkben szerzett, keményre érett diós füstölt gomolya került a mártásba, ami lehet, hogy furcsán hangzik, de ebben az esetben tökjól működött. :) A sütőben előzőleg megpirított diót és a fokhagymát szemcsésre daráltam, hozzátettem a zöldet, a reszelt sajtot, aztán lassan adagoltam az olajat, amíg el nem értem az áhított állagot. Sóztam-borsoztam, első este spagettivel, grillezett padlizsánnal-paradicsommal, másnap vajas kenyérre kenve ettük. Harmadnapra sajnos már nem jutott. :)

Egy dohánybolt átlényegülése

Amikor kiderült, hogy Dunaújváros legeslegjobb dohányboltja huszonéves működés után kénytelen lehúzni a rolót, a döbbenettől köpni-nyelni nem tudtam. Nem mintha olyan sok cigit vennék mostanában, csak rettentően felháborodtam és sajnáltam, hogy ez végül mégiscsak megesett, ezúttal olyan emberekkel, akiket ismerek és kedvelek. Közelebbről nézve talán mindig más egy ilyen történet, egy kicsit neked is fáj, egy kicsit te is gyászolsz, és aggódsz a jövő miatt. Van ennek viszont egy jó oldala is, mert amikor már érzed, hogy valami új van készülőben, ráadásul valami kis szerelem, amiről a faggatózásra is csak egy-egy titokzatosan elhümmögött "majd meglátod" árulkodik, te is reménykedve állhatsz be a várakozók sorába. Én őszintén szólva valami csokiközeli dologra tippeltem, de ha lehet, a végeredmény még jobb lett. Mintha Olivérék nekem nyitottak volna boltot _ és remélem, nem csak én érzem majd így. A piaci üzlet polcain ott van a magyar termelői vásárok színe-java, amit üvegbe, dobozba lehet zárni és amiből, miután kibontod a csomagolást, finoman előkúszik a tavasz, a nyár, az ősz, az erdő, a mező, meg az összes madárcsicsergés. :) A szörpök, lekvárok, chutney-k, ecetek, olajok, borok, tészták mellett különleges fűszerek (fahéjvirág ismerős?), illatos kekszek és falnivaló aszalványok is felbukkannak, de a kézműves budapesti Cukorka termékei is felkerültek a palettára, ami valószínűleg a jövőben tovább gyarapodik. Újvárosiak, arra járó vándorok, nézzetek be Pipás Pista Kamrájába. Legeltessétek a szemeteket, beszélgessetek, barátkozzatok új ízekkel, érdemes! (Nálunk a málnaecet és a citromos mustár ötösre vizsgázott. :))

Felvidékforevör

Ha eddig nem lettünk volna teljesen azok, mostanra egészen biztos, hogy menthetetlen Balaton-felvidék fanokká váltunk. Kurtakétnapos nyaralásunk alatt jártunk az északi partvidék néhány zegzugában. Badacsonyi vacsora után a tihanyi szabad strandon a csillagok alatt próbálkoztunk alvással, de ehelyett soha nem érzékelt szúnyoghadakkal folytattunk elkeseredett küzdelmet és álmatlanul forgolódtunk az éjszaka ordítozva csobbanó tini hordáktól. Kárpótlásként viszont a hajnali Balcsi dédelgetett minket, és a pokrócon ad hoc reggelit csaptunk az otthon még indulás előtt sütött kenyérből és a kábé két hónapja helyben szedett levendulával megbolondított sárgabarack lekvárból. Később Örvényes ligetes-árnyas partján sikerült aludni is valamennyit vízibiciklizés előtt és egy jó lángos után. A most felütött lekvártól féltem kicsit, mert amikor pár héttel ezelőtt hirtelen felindulásból az éppen megfőtt ízbe egy kisebb csokrot belemorzsolgattunk a Kedvessel, egy szappanillatú massza lett a végeredmény, amiből azt a következtetést vontam le, hogy kissé elvetettük a sulykot a mennyiséggel. Aztán hümmögve nyugtáztuk, hogy végül azért csak jó lett az anyag. :)

A koviubi leves

Sokszor olvastam már a Kistücsök étteremből országhódító útra indult kovászos uborka krémlevesről. Nekem elsőre kicsit bizarrnak tűnt, de annál jobban izgatta a fantáziámat, minthogy annyiban hagyjam a dolgot. A kevésbé fennkölten turmixnak is nevezhető leves a negyven fokban életmentő kategóriába sorolható, hűsítő és pár perc alatt kész. A recepttel legutóbb Vegasztromániánál találkoztam, így az én levesem az ő útmutatása alapján készült. A tetejét megszórtam egy kis apróra vágott kakukkfűvel és petrezselyemmel - hát, nem rontott az élményen... :) Az ismétlés tuti, de én legközelebb reszelek bele egy kis fokhagymát és a folyadékmennyiséget eltolom az alaplé javára, mert nekem így elég sós volt a végeredmény.

Szmútitájm

Ha lenne képem, mutatnék arról is, mennyi sárgabarack termett anyuéknál a kertben. Ez az év túlmálházta a fákat, szerencsénkre, mert enélkül nem igazi a nyár, tavaly meg csak imádkoztunk, hogy azt a pár szemet el ne verje a jég, ami elverekedte magát júliusig. Az utolsó adagok a hűtőben pihennek (miután lett már egy csomó lekvár, készült gyors egymásutánban kábé tízszer clafoutis, kipróbáltuk belőle a lassit, a fáról lepotyogó darabok pedig pálinkának gyűlnek) és mivel én nem szállhatok be melléjük, hogy lehűtsem magam, gondoltam, egy jeges szmúti jól fog esni. A sárgabarack kapott társaságnak néhány szem áfonyát és fekete szedret, a savanyát egy kis hómméd levendulaszörp ellensúlyozza, ami szerintem marhajó párost alkot a gyümölcsökkel.