Cukormentes kihívás és banánkenyér uzsira

Amikor belevágtam Zizi által meghirdetett februári cukormentes kihívásba, még abban reménykedtem, több időm lesz főzőcskézni, új dolgokkal kísérletezni, fotózni és írni. A terv az volt, hogy hetente beszámolok a dolgok állásáról _ ehhez képest ez az első, és valószínűleg az utolsó bejegyzés a témában. Ez viszont a lényegen nem változtat: (jó, még néhány nap hátravan, de) sikerült!
Az elmúlt három hétben egy szem cukor, vagy azt helyettesítő édesítő (így méz, nyírfa-, vagy egyéb cukor) nem csúszott le a torkomon. Elkerültem és a finisben még egy hétig kerülök mindent, amiben előfordulhattak ezek, szóval teljes süti és csokimegvonás alatt állok, ezen kívül a kávé, a tej és a vaj is lekerült az étlapról huszonnyolc napra. Az utóbbi időben ipari mennyiséget fogyasztottam ezekből, úgy éreztem nem árt, ha szusszan egyet a szervezetem. És tényleg. A reggeli tejeskávé zöld teára, meg meleg citromos vízre cserélődött (és úgy döntöttem, ez később is így marad), az ebéd utáni csoki kesudióra, mandulára, meg almacsipszre, a cukor banánra, datolyára, almapürére és mazsolára. Merthogy a saját szabályaim szerint az édes gyümölcsök, aszalványok maradtak. Így elsőre talán nem voltam túl szigorú magamhoz, de ez is meghozta azt az eredményt, amit vártam: könnyebbnek, egészségesebbnek érzem magam és sok olyan alternatívát engedtem be az életembe, amit február elmúltával is megtartok.

Nem mondom, hogy könnyű volt érintetlenül hagyni a mama almás pitéjét (aki egyébként valahogy pont az én hülye diétáim idejére időzíti a pitesütéseket :)), a nagyi fánkját, vagy anyóskám palacsintáját, de a vasárnapi uzsi például ez volt. Így pedig ki lehet bírni egy cukormentes hónapot is...

A smoothie-hoz egy csésze fagyasztott erdei gyümölcs-keveréket, egy érett banánt, egy csésze rizstejet és egy teáskanál holland kakaóport turmixoltam néhány percig. Az eredmény egy sűrű, krémes, éppen eléggé édes és kakaós ital lett.

A banánkenyér (alaprecept innen) pedig így készült: egy tálban összekevertem két bögre teljes kiőrlésű tönköly lisztet, egy teáskanál sütőport, fél teáskanál szódabikarbónát és egy csipet sót. Egy másik edényben a nedves összetevők barátkoztak egymással: villával összetörtem három jó érett banánt, amit fél bögre kókusztejjel, két evőkanál natúr almapürével, két evőkanál chia maggal, öt evőkanál olíva olajjal és egy evőkanál vanília kivonattal vegyítettem el. A száraz hozzávalókat összekevertem a nedves összetevőkkel és egy fél bögre kókuszreszelékkel is gazdagítottam a tésztát, amit szilikonos gyümölcskenyér formában sütöttem száznyolcvan fokon, nagyjából ötven percig (tűpróba).

A banánkenyeret mandulavajjal és feketeribizkés almapürével ettük.

Drégely piknik

Mivel délről bedobta magát a tél, mi ma délelőtt inkább észak felé vettük az irányt. Bár ott sem volt tavasz, az utak legalább járhatóak voltak, ami nem elhanyagolható egy kirándulás szempontjából. A cél Drégely vára volt, és mivel én egy téli pikniket is vizionáltam a várfalra, telepakoltuk a hátizsákot forró teával és a tegnapi vacsoramaradékkal, és nekiindultunk. Azért igyekeztem előző nap olyat sütnifőzni, ami másnap, és hidegen is megállja a helyét. Így készült egy karamellizált hagymás-kakukkfüves quiche és egy csokis banánkenyér (plusz még néhány szendvics tökmagkrémmel és sült sárgarépával, csak a biztonság kedvéért). A táskatartalom megfelelő motivációt jelentett a kaptatón fölfelé, az izzadságcseppekért pedig bőven kárpótolt minket a levegő és a látvány. Csodás pénteki ebéd volt. :)

A quiche-hez húsz deka lisztet és egy kis kanál sót gyorsan összemorzsoltam tizenkét deka hideg vajjal, aztán annyi jéghideg vizet adtam hozzá, amitől végül az egészet egy csinos kis labdává tudtam gyúrni. (A folyadékot nem árt óvatosan adagolni, mert itt könnyen túllőhetünk a célon, én öt evőkanálnál álltam meg.) A labdát félórás kényszerpihnőre küldtem a hűtőbe. Ezalatt karamellizáltam három fej vékony szeletekre vágott hagymát; összekevertem négy tojást, két és fél deci tejszínt, körülbelül fél deci tejet, belereszeltem tíz deka ementáli sajtot és egy kis csokor aprított kakukkfű is került bele.

A tésztát a piteformánál valamivel nagyobbra nyújtottam, és úgy, hogy pereme is legyen, belenyomkodtam a vajjal kikent, liszttel megszórt edénybe, aztán villával szépen megszúrkáltam. Egy picit még betoltam a fagyasztóba, aztán tizenöt-húsz percig vakon sütöttem száznyolcvan fokos sütőben. (Fontos, hogy a hideg tészta rögtön a forró levegőre kerüljön!)  Ezt követően beleöntöttem a tojásos-tejszínes masszát, rápakoltam a hagymát és az egészet visszaküldtem a sütőbe további fél órára, amíg a töltelék átsült és a tészta is finom omlós lett.

.

A banánkenyérben sikerült eltüntetni két barnába fordult gyümölcsöt és a maradék (kábé fél táblának megfelelő) csokimikulást, és végre fogyott a törni való dióból és mogyoróból is, ami két hónapja érintetlenül állt az erkélyen. Mindenki jól járt...

Húsz deka lisztet két teáskanál sütőporral összekevertem, a két banánt pépesítettem, összevegyítettem tíz deka olvasztott vajat, két tojást és harminc deka cukrot (ez lehet több is, kevesebb is, ízlésfüggő). A nedves keverékhez adtam a banánpürét és egy jó löttyintésnyi vanília kivonatot, majd mindezt összedolgoztam a száraz hozzávalókkal, végül az egészhez adtam két kisebb maréknyi, illatosra pirított dió-mogyoró keveréket és a csoki darabokat. A tésztát előremelegített sütőben, szilikon gyümölcskenyér formában sütöttem száznyolcvan fokon, ötven percig (tűpróba nem árt).

Menjetek piknikezni! :)

Tökmagkrém és nyers céklás humusz

Nyáron fedeztem fel, hogy létezik olyan, hogy tökmagkrém. Nagyon szerettem volna kipróbálni, de az ára visszatartott attól, hogy megvegyem. Ettől fogva viszont elég gyakran eszembe jutott, hogy elkészítem. Ma össze is jött a dolog, és... imádom! Jó minőségű tökmag (tegnap belefutottam egy zacskó kínaiba, ami a kukában landolt, olyan rossz íze és állaga volt a magoknak, szóval érdemes megnézni a származási országot), hidegen sajtolt (tökmag)olaj, só és egy konyhai aprító kell hozzá, semmi más. Nekem tizenhárom deka tökmagom volt itthon, amit gázon finoman megpirítottam. Ehhez a mennyiséghez négy-öt evőkanál olajat és kávéskanálnyi sót adtam, de pontos arányokat nem tudok, mert folyamatos kóstolás, és állag ellenőrzés mellett kerültek bele a hozzávalók az aprítóba.

A receptet továbbgondolva a krém felhasználásával született még egy nyers céklás humusz, ami nálam vajas pirítóson landolt. Négy közepes fej céklát ledaráltam, összekevertem három teáskanál tökmagkrémmel, pici olajjal, egy fél citrom levével, egy gerezd aprított fokhagymával, végül sóztam, borsoztam. Mivel csakúgy, mint a sütőtökkel, egyelőre a céklával is ismerkedő fázisban vagyunk, legközelebb azt hiszem, sülve kerül felhasználásra, hogy finomítsak az ízeken, de szerintem így is király kis szendvicsbe való született.

Házi kókusztej és sütőtök curry

A sütőtökkel soha nem voltunk túl jó barátságban, de néhány éve elhatároztam, hogy megpróbálom közelebb engedni magamhoz. Addig csak a hagyományos sütőben sült változathoz volt szerencsém, aminek az illata mindig meggyőzött a kóstolásra, de az évről-évre csalódást okozott. Ez az étel viszont atombomba, ahogy a főszereplő megjelenik a piacon, rögtön elkészül. Csodás, ahogy a tök egy része megadva magát szétfő, és sűrű krémessé varázsolja ezt a csípős-fűszeres egyveleget. 

Mivel Jézuska nagyon szeretett engem, és karira meglepett álmaim robotgépével, nálunk házilag készült a kókusztej - egy liter sűrű, zsíros - kétszázötven forintból, ami tökéletes, mert a megbízható minőségért csillagászati árat kell fizetni mostanában. 

Húsz deka kezeletlen kókuszreszeléket leforráztam egy liter vízzel, egy éjszakát állni hagytam, másnap a turmixgép gondjaira bíztam pár percre, aztán az egészet átszűrtem egy tiszta konyharuhán és jól kicsavartam. Korábban botmixerrel is próbálkoztam, azzal is egész jó anyag készíthető, de ez minden várakozásomat felülmúlta... :)

A curryhez apróra vágtam és megdinszteltem egy fej vöröshagymát és három gerezd fokhagymát, majd hozzáadtam egy evőkanál curry fűszerkeveréket. Ezeket kábé egy percig együtt pirítottam, sűrűn kevergetve. Amikor a fűszerek kieresztették minden illatukat, az alapra rádobtam három szem közepes méretű krumplit kockára vágva és a falatnyira aprított sütőtök is a fazékban végezte só, bors és egy teáskanál chili pehely kíséretében. További pirítgatás után az egészet felöntöttem úgy két ujjnyi vízzel és hagytam, hogy minden jelenlévő puhára főjön. Mikor ez bekövetkezett, hozzákevertem három-négy deci kókusztejet, egyet forraltam rajta és zárásként facsartam bele egy kis citromlevet. Rizzsel vagy lapos kenyérrel szoktuk enni - mindkettővel tökéletesen működik... 

 

Otthon Bagel

Mióta megnyitott, tervben volt, hogy közelebbről is megnézzük, aztán végül csak véletlenül keveredtünk el a Kecskeméti utcai Budapest Bagelbe. Imádtam. Imádtam a hely indusztriális-romkocsmás, de abszolút otthonos atmoszféráját, a kiszolgálás lazaságát, a választékot és a kiválasztottat, aminek végül az utolsó morzsáit is elégedetten szedegettük fel a tányérról. Az utóbbi pár hétben már gondoltam rá, hogy itthon is modellezni kéne az élményt, de kellett hozzá egy lassú kis vasárnap délelőtt, hogy nekiálljak.

A tésztát Fűszeres Eszter útmutatása alapján készítettem, de valamiért egy elég nehezen nyújtható, kemény anyagot sikerült összehoznom, ami a formázás végére rendesen megizzasztott. Legközelebb több folyadékkal próbálkozom, azt hiszem.

A lyukas péksütikhez fél kiló lisztet, négy gramm porélesztőt, egy evőkanál cukrot és egy jó nagy csipet sót összekevertem, ezután hozzáöntöttem másfél deci meleg tejet és egy deci meleg vizet. Miután jól eldolgoztam egymással az összetevőket, nyolc egyenlő bucit formáztam és meleg helyen pihentettem a társaságot úgy húsz percig. A lustálkodás után megpróbáltam téglalap alakúra nyújtani a kupacokat, amiket ezután egyenként feltekertem és két végüket összetapasztottam egy kis víz segítségével. Negyven perc kelesztés után egy evőkanál cukorral vizet forraltam, és oldalanként fél-fél percig úsztattam a delikvenseket, amiket aztán sütőpapírral bélelt tepsire tettem, néhányat szezámmaggal, néhányat lenmaggal szórtam meg és száznyolcvan fokos sütőben pirulásig sütöttem. A végeredmény nyolc darab masszív kis karika lett és kétféle szendvics készült belőlük. A Budapest Bagel ihlette változatba vaj, sóval, borssal megszórt vékony avokádószeletek, sajt és saláta, a másikba tormás sajtkrém és saláta került.

Sültleves

Sült zöldség kattanásunk van. A kertben termett saját zsenge bébi sárgarépákkal és az újkrumplival kezdődött minden, valahol még a nyár elején. Akkor frissen készült zsályás vajban nyújtózkodtak a gyerekek, és általában valamilyen salátával, meg ropogós kenyérrel jártunk a végükre. Mióta szó nélkül beállított a hideg és legutóbb elkészült az a csúnyácska karfiol, újra boldogan sütünk meg mindent, aminek szezonja van és (máshoz képest) fillérekért kapható a piacon. Fűszervaj helyett a múltkori receptet követve fűszeres olajat gyártunk, amibe mindig kerül valami melegítő hatású összetevő, mint bors, chili, gyömbér, vagy római kömény. Mivel a sült zöldségek mellett a krémlevesekért is rajongunk, mostanában többször összehoztuk a kettőt. Utoljára kanadai tök, fokhagyma, rengeteg sárgarépa és pár szem krumpli került a tepsibe, amit most szimpla chilis olajban forgattam meg (sem az olajat, sem a fűszert nem sajnálva). Miután a zöldségek kaptak egy kis színt, a gázon közben karamellizált vöröshagymára borítottam őket, felengedtem az egészet egy kis vízzel, sóztam-borsoztam, és amikor egészen megpuhult minden, nekiestem a botmixerrel. Egy egészen sűrű egyveleget kaptam, amit aztán fokhagymával kikevert joghurt-tejföl kombóval (lehet, hogy ez már beteges, de mi nem tudjuk megunni :)) és egy kis ( na jó, a képet elnézve sok:)) tökmag-fekete szezámmag keverékével fejeltem meg. Hűvös napokon a legeslegeslegjobb! ;)

A csúnya modell

A végeredményről nem készült közölhető kép, mert a karfiol nem éppen fotogén alkat, én pedig éhesebb voltam annál, minthogy a modellt megfelelő formába hozzam, miután egy órát pirult-puhult a sütőben. A kaja viszont megérdemli, hogy itt legyen, mert egyszerűségében nagyszerű. Az alap ötlet most A' la carte Kulináriától származik, de én a főszereplő mellé még fektettem néhány szál sárgarépát és kábé egy fej fokhagymát gerezdekben. Római köményből, cayenne borsból, őrölt gyömbérből, sóból és repce olajból fűszeres keveréket készítettem, ezzel simogattam végig a társaságot, aztán beküldtem mindenkit az előmelegített sütőbe egy órára.

Közben megfőtt a hajdina (amivel később lesz még néhány köröm, mert első próbálkozásra kása szerű testet öltött a vágyott pergős állag helyett) és elkészült a fokhagymás tejföl, amibe a zöldségeket tunkoltam. A karfiol finom roppanós maradt, a sárgarépa istenien karamellizálódott a sütőben töltött kaland végére, a fokhagymáról pedig inkább ne is beszéljünk, ami sülve az egyik legnagyobb kedvenc...