Tökmagkrém és nyers céklás humusz

Nyáron fedeztem fel, hogy létezik olyan, hogy tökmagkrém. Nagyon szerettem volna kipróbálni, de az ára visszatartott attól, hogy megvegyem. Ettől fogva viszont elég gyakran eszembe jutott, hogy elkészítem. Ma össze is jött a dolog, és... imádom! Jó minőségű tökmag (tegnap belefutottam egy zacskó kínaiba, ami a kukában landolt, olyan rossz íze és állaga volt a magoknak, szóval érdemes megnézni a származási országot), hidegen sajtolt (tökmag)olaj, só és egy konyhai aprító kell hozzá, semmi más. Nekem tizenhárom deka tökmagom volt itthon, amit gázon finoman megpirítottam. Ehhez a mennyiséghez négy-öt evőkanál olajat és kávéskanálnyi sót adtam, de pontos arányokat nem tudok, mert folyamatos kóstolás, és állag ellenőrzés mellett kerültek bele a hozzávalók az aprítóba.

A receptet továbbgondolva a krém felhasználásával született még egy nyers céklás humusz, ami nálam vajas pirítóson landolt. Négy közepes fej céklát ledaráltam, összekevertem három teáskanál tökmagkrémmel, pici olajjal, egy fél citrom levével, egy gerezd aprított fokhagymával, végül sóztam, borsoztam. Mivel csakúgy, mint a sütőtökkel, egyelőre a céklával is ismerkedő fázisban vagyunk, legközelebb azt hiszem, sülve kerül felhasználásra, hogy finomítsak az ízeken, de szerintem így is király kis szendvicsbe való született.

Házi kókusztej és sütőtök curry

A sütőtökkel soha nem voltunk túl jó barátságban, de néhány éve elhatároztam, hogy megpróbálom közelebb engedni magamhoz. Addig csak a hagyományos sütőben sült változathoz volt szerencsém, aminek az illata mindig meggyőzött a kóstolásra, de az évről-évre csalódást okozott. Ez az étel viszont atombomba, ahogy a főszereplő megjelenik a piacon, rögtön elkészül. Csodás, ahogy a tök egy része megadva magát szétfő, és sűrű krémessé varázsolja ezt a csípős-fűszeres egyveleget. 

Mivel Jézuska nagyon szeretett engem, és karira meglepett álmaim robotgépével, nálunk házilag készült a kókusztej - egy liter sűrű, zsíros - kétszázötven forintból, ami tökéletes, mert a megbízható minőségért csillagászati árat kell fizetni mostanában. 

Húsz deka kezeletlen kókuszreszeléket leforráztam egy liter vízzel, egy éjszakát állni hagytam, másnap a turmixgép gondjaira bíztam pár percre, aztán az egészet átszűrtem egy tiszta konyharuhán és jól kicsavartam. Korábban botmixerrel is próbálkoztam, azzal is egész jó anyag készíthető, de ez minden várakozásomat felülmúlta... :)

A curryhez apróra vágtam és megdinszteltem egy fej vöröshagymát és három gerezd fokhagymát, majd hozzáadtam egy evőkanál curry fűszerkeveréket. Ezeket kábé egy percig együtt pirítottam, sűrűn kevergetve. Amikor a fűszerek kieresztették minden illatukat, az alapra rádobtam három szem közepes méretű krumplit kockára vágva és a falatnyira aprított sütőtök is a fazékban végezte só, bors és egy teáskanál chili pehely kíséretében. További pirítgatás után az egészet felöntöttem úgy két ujjnyi vízzel és hagytam, hogy minden jelenlévő puhára főjön. Mikor ez bekövetkezett, hozzákevertem három-négy deci kókusztejet, egyet forraltam rajta és zárásként facsartam bele egy kis citromlevet. Rizzsel vagy lapos kenyérrel szoktuk enni - mindkettővel tökéletesen működik... 

 

Otthon Bagel

Mióta megnyitott, tervben volt, hogy közelebbről is megnézzük, aztán végül csak véletlenül keveredtünk el a Kecskeméti utcai Budapest Bagelbe. Imádtam. Imádtam a hely indusztriális-romkocsmás, de abszolút otthonos atmoszféráját, a kiszolgálás lazaságát, a választékot és a kiválasztottat, aminek végül az utolsó morzsáit is elégedetten szedegettük fel a tányérról. Az utóbbi pár hétben már gondoltam rá, hogy itthon is modellezni kéne az élményt, de kellett hozzá egy lassú kis vasárnap délelőtt, hogy nekiálljak.

A tésztát Fűszeres Eszter útmutatása alapján készítettem, de valamiért egy elég nehezen nyújtható, kemény anyagot sikerült összehoznom, ami a formázás végére rendesen megizzasztott. Legközelebb több folyadékkal próbálkozom, azt hiszem.

A lyukas péksütikhez fél kiló lisztet, négy gramm porélesztőt, egy evőkanál cukrot és egy jó nagy csipet sót összekevertem, ezután hozzáöntöttem másfél deci meleg tejet és egy deci meleg vizet. Miután jól eldolgoztam egymással az összetevőket, nyolc egyenlő bucit formáztam és meleg helyen pihentettem a társaságot úgy húsz percig. A lustálkodás után megpróbáltam téglalap alakúra nyújtani a kupacokat, amiket ezután egyenként feltekertem és két végüket összetapasztottam egy kis víz segítségével. Negyven perc kelesztés után egy evőkanál cukorral vizet forraltam, és oldalanként fél-fél percig úsztattam a delikvenseket, amiket aztán sütőpapírral bélelt tepsire tettem, néhányat szezámmaggal, néhányat lenmaggal szórtam meg és száznyolcvan fokos sütőben pirulásig sütöttem. A végeredmény nyolc darab masszív kis karika lett és kétféle szendvics készült belőlük. A Budapest Bagel ihlette változatba vaj, sóval, borssal megszórt vékony avokádószeletek, sajt és saláta, a másikba tormás sajtkrém és saláta került.

Sültleves

Sült zöldség kattanásunk van. A kertben termett saját zsenge bébi sárgarépákkal és az újkrumplival kezdődött minden, valahol még a nyár elején. Akkor frissen készült zsályás vajban nyújtózkodtak a gyerekek, és általában valamilyen salátával, meg ropogós kenyérrel jártunk a végükre. Mióta szó nélkül beállított a hideg és legutóbb elkészült az a csúnyácska karfiol, újra boldogan sütünk meg mindent, aminek szezonja van és (máshoz képest) fillérekért kapható a piacon. Fűszervaj helyett a múltkori receptet követve fűszeres olajat gyártunk, amibe mindig kerül valami melegítő hatású összetevő, mint bors, chili, gyömbér, vagy római kömény. Mivel a sült zöldségek mellett a krémlevesekért is rajongunk, mostanában többször összehoztuk a kettőt. Utoljára kanadai tök, fokhagyma, rengeteg sárgarépa és pár szem krumpli került a tepsibe, amit most szimpla chilis olajban forgattam meg (sem az olajat, sem a fűszert nem sajnálva). Miután a zöldségek kaptak egy kis színt, a gázon közben karamellizált vöröshagymára borítottam őket, felengedtem az egészet egy kis vízzel, sóztam-borsoztam, és amikor egészen megpuhult minden, nekiestem a botmixerrel. Egy egészen sűrű egyveleget kaptam, amit aztán fokhagymával kikevert joghurt-tejföl kombóval (lehet, hogy ez már beteges, de mi nem tudjuk megunni :)) és egy kis ( na jó, a képet elnézve sok:)) tökmag-fekete szezámmag keverékével fejeltem meg. Hűvös napokon a legeslegeslegjobb! ;)

A csúnya modell

A végeredményről nem készült közölhető kép, mert a karfiol nem éppen fotogén alkat, én pedig éhesebb voltam annál, minthogy a modellt megfelelő formába hozzam, miután egy órát pirult-puhult a sütőben. A kaja viszont megérdemli, hogy itt legyen, mert egyszerűségében nagyszerű. Az alap ötlet most A' la carte Kulináriától származik, de én a főszereplő mellé még fektettem néhány szál sárgarépát és kábé egy fej fokhagymát gerezdekben. Római köményből, cayenne borsból, őrölt gyömbérből, sóból és repce olajból fűszeres keveréket készítettem, ezzel simogattam végig a társaságot, aztán beküldtem mindenkit az előmelegített sütőbe egy órára.

Közben megfőtt a hajdina (amivel később lesz még néhány köröm, mert első próbálkozásra kása szerű testet öltött a vágyott pergős állag helyett) és elkészült a fokhagymás tejföl, amibe a zöldségeket tunkoltam. A karfiol finom roppanós maradt, a sárgarépa istenien karamellizálódott a sütőben töltött kaland végére, a fokhagymáról pedig inkább ne is beszéljünk, ami sülve az egyik legnagyobb kedvenc...

Alma-körte leves musttal

Almával el vagyunk látva. Otthonról is hazajött velünk pár kiló, az apróbbak Nógrádon, a vár alatt nőttek egy öreg fán, és vettünk is, hogy egy darabig ne legyen hiány. Nem vagyok oda a gyümölcslevesekért, de tegnap almalevest kellett főznöm, annyira megkívántam. :) Múltkor sikerült beszereznem pár nem túl finom körtét, így azt is eltüntettem benne, és, hogy a must se menjen tönkre, ami a hűtőben áll napok óta, felhasználtam azt is.

A gyümölcsöt falatnyi darabokra vágtam, aztán a  must és víz keverékében szegfűszeggel és fahéjjal feltettem főni. Azt terveztem, hogy a kamrában lévő vanília pudinggal sűrítem be a végén, de a vanília banán volt, így azzal inkább nem próbálkoztam. Helyette keményítőt kevertem el tejjel, kis tejföllel és vanília kivonattal és azzal habartam be a levest. A végén megszórtam egy kevés cukorral, tényleg nem kellett sok, a must annyira édes volt. A végeredmény szuperfinom lett.

Mentaszürcs

Amikor ez készült, még száz ágra sütött a nap és vizes konyharuhával a nyakamban hajolgattam a menta-gőzbe, hogy lássam, mi lesz a mindenféle utánjárást nélkülöző próbálkozásból. Mégsem hiszem, hogy aktualitását vesztette volna a dolog, főleg, mert menta még nő, ebben az őszben pedig sokkal jobb a konyhában izzadni, mint eddig az elmúlt hónapokban bármikor.
Első kísérletként nyár közepén főtt nálunk levendulaszörp (jövőre is lesz Tihanyban szedd magad, minden levendula rajongónak melegen ajánlott program), aminek nagy sikere volt. A mentás elhatározás is körülbelül ekkor született, de sokáig nem tudtam összeszervezni az elkészítését, nem mintha olyan hű de nagy bonyodalmat jelentett volna egyébként. Az utolsó lökést a kivitelezést illetően az adta, amikor a tikkasztó hőségben, Nagyvázsonyban volt szerencsém egy Zsusska-féle változatot kipróbálni, ami nem okozott csalódást, sőt. Adott pillanatban nem is tudtam volna üdítőbbet elképzelni annál a hideg, szódával és jó sok citrommal turbózott hűsítőnél.
A mentának megvan az a jó (gondolom, ezzel azért sokan vitába szállnának) tulajdonsága, hogy a kertben magára hagyva jól elburjánzik. Kedvesem szüleinél is ez történt szerencsére, úgyhogy egy jól megtermett bokrot ritkítottam meg a tervhez, ami után kisebb ölnyi csokorral állítottam haza. Ezt ketté szedtem és két hat literes fazékban hideg vízbe áztatva a hűtőben pihentettem egy éjszakát.

Másnap elosztva egy csomag citromsavat szórtam a cuccra, aztán felfőztem, csak úgy levelestől. Forrás után még legalább tíz percig hagytam a tűzön (itt azért finoman fogalmazva nem volt még túl bizalomgerjesztő az illata), aztán levettem, kihalásztam a szétfőtt zöldeket, beleöntöttem az összes lakásban fellelhető cukrot (ami nem volt összesen két kiló, fehér és barna keveréke) és addig főztem, amíg picit szirupos nem lett az állaga.

A kész szörpöt, ami a nádcukortól szép aranybarna árnyalatot kapott, tisztára mosott üvegekbe töltöttem, lezártam, és száraz dunsztban hagytam kihűlni.

Lime-mal, meg jéggel bolondítva jó kis alkoholmentes mojito gyártható belőle (hogy felnőtt társáról már ne is beszéljünk), de szerintem mehet forró csokiba, sütibe, karácsonyi bonbonba. Például.