Zhoug és egy gyors munkahelyi ebéd

Szóval zhoug… egy-két héttel ezelőttig az életben nem hallottam róla, pedig koriander imádóként azt hiszem, alap, másrészt pedig kimondottan hasznos, amikor éppen túlvásárlás esete forog fenn és már fogalmam nincs, mibe tegyem bele ezt az oly megosztó zöldet. Legutóbb tíz dekát sikerült felhalmoznom, ami azért mennyiség, lássuk be, főleg, hogy semmilyen cél, elképzelés nem volt a fejemben. Ekkor találtam szembe magam Babramegy blogján ezzel a recepttel, majd kezdtem el nézelődni a témában. Végül Yotam Ottolenghinél kötöttem ki és kis, szükségszerű változtatás után az ő leírása alapján készítettem el a közel-keleti származású csípős szószt, aminek a hűtőben várakozó maradéka a lenti, gyors munkahelyi ebéd karakterét adta, amit azóta is emlegetek. Egyébként tettem még sült krumplira, levesbe, hummusba, tahini szószba, szendvicsbe – egy igazi jolly joker!

Hozzávalók

a zhoughoz aprítóba tettem és összedaráltam (botmixerrel is működik egyébként) ezeket:

35g koriander

20g petrezselyem

1 mokkáskanál chili pehely

fél teáskanál őrölt római kömény

pici cukor

só

2 gerezd zúzott fokhagyma

kb 3 evőkanál olívaolaj

kb 2 evőkanál víz

a raguhoz:

1 kisebb fej vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

1 nagyobb padlizsán (serpenyős kajáknál nagy vonalakban mindig meghámozom, de a színe miatt pár csíkot rajtahagyok)

1 bögre főtt csicseriborsó (konzerv)

1 bögre kuszkusz

néhány szem koktélparadicsom

petrezselyem

Elkészítés: A hagymát olívaolajon megdinszteltem, rádobtam a fokhagymát, és amikor illatozni kezdett, utána küldtem a kockára vágott padlizsánt. Sóztam, borsoztam, megszórtam chili pehellyel és közepes lángon addig sütöttem-pirítottam a serpenyőben, amíg krémes állagú nem lett. Ezután hozzáöntöttem a csicserit, éppen csak összemelegítettem őket, majd elzártam a gázt és jól elkevertem benne a zhougot.

A kuszkuszt dupla mennyiségű vízzel leforráztam, ami így pár perc alatt készre is főzte magát.

A köretet és a ragut külön dobozoltam, a munkahelyen pedig külön is melegítettem, mert a meleg kuszkuszhoz még egy kis aprított petrezselymet és pár szem cikkekre vágott koktélparadicsomot adtam olívaolaj, só és bors kíséretében, majd erre kanalaztam a csicseris padlizsánt – szép, színes ebéd lett és nem mellékesen nagyon, nagyon finom!

Keleti egyveleg

Az utóbbi közel másfél évben teljesen felhagytam a húsevéssel. Történt már ilyen korábban is, volt hosszabb ideig tartó húsmentes időszak az életemben, de azt hiszem, ez most valahogy más. Előtérbe kerültek nálam a lelkiismereti kérdések. A húson kívül nem veszek újabb, bőrből készült tárgyat, igyekszem elkerülni az ipari termelésből származó tejtermékeket (a korábban literszámra nyelt tejet sikerült teljesen kiiktatnom, már csak néha napján jön be a képbe egy kis termelői sajt) és jobbára tojásból is csak a mama-félét eszem meg, amit az imádva szeretett tyúkjai adnak. Ha nem otthon kajálunk, még nem mindig sikerül összehozni az elképzeléseim szerinti étkezést, de közelítek. Szerencsére egyre több vega és vegán barát hely nyílik Budapesten, szűkös időbeosztás esetére pedig vannak már nagyon jó kis házhoz szállító opciók. Az alábbi, autentikusnak semmiképp nem mondható receptet a Keletben, az egyik kedvenc kávézómban kóstolt indonéz mogyoróvajas grillszendvics ihlette, amit egy kiadós húsvéti séta után kopogó szemekkel toltunk be. 

Pikáns mogyoróvajas sárgarépa pirított rizzsel

Hozzávalók:

1 fej vöröshagyma

4 gerezd fokhagyma

1 hüvelykujjnyi gyömbér

2-3 szál nagyobb sárgarépa

5 evőkanál (kb) földimogyoró vaj

1 evőkanál piros curry paszta

opcionális: 2 marék bébispenót levél

jázminrizs (maradék a hűtőből)

2-3 kapirgálós tojás

díszítésnek koriander, ha van

A hagymát finomra vágtam és egy kevés mogyoróolajon megdinszteltem. Eközben a gyömbért és a fokhagymát szinte pépesre aprítottam és hozzáadtam a sercegő hagymához. A sárgarépát julienne-re vágtam és amikor a fokhagyma és a gyömbér illata megcsapta  az orromat, a wokba küldtem a répa csíkokat is. A mogyoróvajat kb. azonos mennyiségű hideg vízzel simára kevertem (nagyjából tartármártás állagúra) és összedolgoztam a curry pasztával. Amikor a sárgarépa már elveszítette nyers állagát, de még roppant a fogam alatt, ráöntöttem a pikáns mogyorós szószt és hozzáadtam a bébispenótot is. A hűtő hideg rizst mogyoróolajon, az eddig használt wokban megpirítottam, félretettem, aztán egy laza rántottát sütöttem a tojásokból, majd a kettőt összekevertem. Tálaláskor korianderrel díszítettem.

DNK

Odáig még mindig nem jutottam el, hogy saját kovásszal készült kenyeret süssek (pedig nagyon szeretném magam rávenni), de a dagasztás nélküli változattal már elég jó barátságban állok. A Youtube-ra 2006-ban került fel az a videó, amiben Jim Lahey, New York-i pék bemutatta, hogyan készíthető minimális befektetett energiával rusztikus, ropogós héjú, belül gyönyörűen lyukacsos, isteni, szinte csak valamilyen finom, mártogatni való olajat kívánó kenyér.
Pár évvel ezelőtt, a hazai DNK láz idején én is többször nekiálltam, de akkor nem volt mindig biztató a végeredmény. A héja nem volt olyan ropogós, nyers maradt a közepe, vagy éppen túl lőttem a célon: ha jól emlékszem, egy jénaitól meg is váltam, olyan vastagon beleszenesedett a tészta. Hogy sütőtől, liszttől, élesztőtől, gyakorlattól vagy mástól függ-e, nem tudom, de mostanában egész helyes bucik készülnek, ha olyanom van, akár minden második nap. A napi rutinba szerintem nagyon jól beleilleszthető az elkészítése: este bekeverem, reggel megsütöm, vagy reggel dobom össze a tésztát és este teszem sütőbe. A tészta sokféleképpen variálható, nálunk most olajbogyóval megy, de minden nélkül, pirított hagymával vagy szárított paradicsommal is csúcs.

Hozzávalók (egy valamivel kisebb, mint fél kilós kenyérkéhez):

3 csésze (2,5 dl) liszt (sima finomliszttel is működik, de nekem a BL80-as kenyérliszt és a fehér tönkölybúza liszt vált be eddig a leginkább)
1,5 csésze langyos víz
1,5 teáskanál só
1 kávéskanál instant élesztő

Elkészítés:

A lisztet egy tálba öntöm, elkeverem a sóval, élesztővel és a vízzel. Nem kell kidolgozni a tésztát, éppen csak mindent összekeverni, aztán alufóliával letakarva meleg helyen hagyni legalább tizenkét órára. Ha a hosszú kelesztési idő letelt, nem sajnálva a lisztet, a sütőtálban áthajtogatom a tésztát (szerintem fölösleges kivenni): egyik felét megfogom, áthúzom, fordítok rajta, ugyanez, fordítok rajta, megint áthúzom. A sütőt közben előmelegítem 250 fokra és a sütőedényt (fedeles jénai, vaslábas) is beizzítom. Úgy, hogy a hajtogatott fele kerüljön felülre, a tésztát a a liszttel kiszórt, forró edénybe teszem és lefedve betolom a sütőbe nagyjából fél órára. Ezután leveszem a fedelét, picit csökkentem a hőmérsékletet és további tíz-tizenöt percig sütöm még. Az első szakaszban szépen átsül a belseje, fedő nélkül pedig csodálatosan ropogósra és pirosra sül a héja. :)

Adventi levesezde

Tegnap az adventi wampolásból hazaérve semmi másra nem vágytam jobban, mint egy forró levesre. A legutóbbi Nők lapjában megfogott egy egyszerű recept Hernyák Tomitól, ami kicsit továbbgondolódott a konyhánkban. Kezdetben egy teljesen másféle verzió keringett a fejemben, de egy hozzávaló híján más irányba mozdultam el. Bár mi nem főzünk ünnepi vacsorát, ezt simán el tudnám képzelni egy expressz karácsonyi menüben, mert szerintem egy egészen elegáns kis fogás kerekedett ki belőle.

Fehérboros csicserileves pulykával és sült almával

Hozzávalók:

1 fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1dl jó minőségű száraz fehérbor
1 konzerv csicseriborsó
30 dkg pulykamellfilé
1 szál rozmaring
só, bors
2db közepes méretű alma

Elkészítés:

Az apróra vágott hagymát vaj és olaj keverékén kis só hozzáadásával megdinszteltem, felöntöttem egy deci borral és ugyanennyi vízzel, és botmixerrel olyan simára turmixoltam, amilyenre csak tudtam. Ezután hozzáadtam egy szép szál rozmaringot, a lecsöpögtetett és átöblített csicseriborsót, és még körülbelül fél liter vizet (alaplével jobban hangzik és nyilván finomabb is, de az most éppen nem volt), bátran sóztam és borsoztam, néhány perc után pedig a falatnyi kockákra vágott pulykahúst is a borsó után dobtam. Újabb percek múlva, amikor a hús teljesen átfőtt, elzártam alatta a gázt. Mialatt főtt a leves, felkockáztam két piros almát. Egy serpenyőben vajat hevítettem és megpirítottam a gyümölcsdarabokat, a végén pedig az egészet a leveshez kevertem.

Vegator

Tegnap végre rászántam magam, hogy újabb részt törjek meg az erkélyen várakozó zsáknyi dióból, amit még szeptember végén szedtünk fel otthon, a kisapostagi fa alól. Az első megtisztított adag már legalább egy hónapja elfogyott, azóta próbáltam rávenni magam a dologra. Sokáig tartott, míg a gondolat tetté érett, pedig ha van a hűtőben, nagyon gyakran esszük. Müzlibe, zabkásába, sütibe téve, de használjuk pesztók lelkének, vagy csak úgy, magában, meghagyva nemes egyszerűségében. Ezúttal viszont volt egy célrecept, Bede Anna Vegasztrománia csúcsszuper diótorosa, aminek elkészítésével ugyan nem mondom, hogy nem pepecseltem többet, mint amit általában bevállalok, de kivételes alkalom, nem rohantam éppen sehova. Nem ragaszkodtam az eredeti recepthez, mert hirtelen se gesztenyét, se szárított erdei gombát nem sikerült szereznem, de nekem így is megfelel a végeredmény, amit gyakori mmmmzések közepette teszteltem. :) Bár voltak hosszabb, évekig tartó húsmentes időszakok az életemben, és talán még lesznek is, nem vagyok vegetáriánus. Így a vega hurkák és a  párolt almás lilakáposzta mellé, ami szintén azon indult, libazsíron pirult ciabatta került. Egy pohár borral lekísérve élménydús ebéd volt, nagy kár, hogy egyszemélyesre sikeredett...

Update: kétszemélyes vacsoraként is bevált - mmmmmzött a Kedves is. :)

Hozzávalók a diótoroshoz (gomba és gesztenye nélküli, szegényes változat :)):

100g dió
50g rizs (én a kedvenc kerekszemű barnát használtam)
1 kisebb alma meghámozva
50g gouda sajt
1 tojás
1 kis fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
só, bors, majoranna

Hozzávalók a párolt káposztához:

1 kis fej lilakáposzta
1 kis fej hagyma
1 alma (itt nem hámoztam)
2 dl 100%-os almalé
1 dl száraz vörösbor
2-3 ek málnaecet (vagy fehérborecet)
2db babérlevél, 3db szegfűszeg, só, bors
1 tk méz
Elkészítés:

A hurkához a rizst (előző nap) megfőztem, a diót durvára daráltam, a hagymát és a fokhagymát felaprítottam, az almát apróra vágtam és egy tálban mindezt összekevertem egy tojással. A masszát egy kávéskanálnyi majorannával, sóval borssal ízesítettem, majd hat részre osztottam. Sütőpapírokat 20x20 cm-es darabokra téptem, ezeket vékonyan megkentem olívaolajjal és az adagokat külön-külön, mint a szaloncukrot, becsomagoltam. Száznyolcvan fokra előmelegített sütőben harminc percig sütöttem őket, félidőben mindegyiket megfordítottam.

A párolt káposztához kevés libazsíron megdinszteltem a hagymát egy kis sóval, rádobtam a vékony csíkokra vágott lilakáposztát és tizenöt percig pároltam. Az almát kisebb darabokra vágtam, majd a babérlevéllel és a szegfűszeggel a káposztához adtam, végül hozzáöntöttem a bort, az almalevet és még háromnegyed órán keresztül lassú tűzön hagytam. A végén sóztam, borsoztam, hozzáadtam az ecetet és egy kis kanál mézet.

Utolsó mozzanatként egy serpenyőben felolvasztottam egy teáskanálnyi libazsírt, félbevágtam egy ciabattát, és mindkét oldalát aranybarnára pirítottam.

Levendula és almadzsem

Kapcsolatom a levendulával több mint tizenöt éve szoros, mióta először megéreztem az illóolaj illatát a levegőben. Egészen sokáig csak ebben a formában engedtem közel magamhoz, de tavaly rájöttem, hogy sokkal több van benne egyszerű aromaterápiás szerepnél és egyébként igen sokoldalú személyiség.

A Kedvessel egy éve elkezdtük felfedezni Tihanyt (és mellékesen fülig beleszerettünk). Hallottunk a szedd magad levendula szüretről, de rossz szokásunk szerint ellustálkodtuk a délelőttöt és elég későn értünk a félszigetre, ahol, miután kiverekedtük magunkat a turistákkal tömött utcákról, egy teljesen véletlenszerű és elvarázsoló túrára indultunk, nem tudva azt sem, hogy hova és mikor lyukadunk ki. A levendulázásról én pár órányi séta után teljesen lemondtam, amikor egy domb tetején állva szembe találtuk magunkat azzal a lilakék illatos mezővel, ahova végül szinte futva és szinte az utolsó pillanatban megérkeztünk. Ekkor még azt gondoltam, szedünk pár csokor virágot, amit majd esetleg elajándékozunk. Egy szüretelőtől kapott tippre (miszerint a kisméretű szabvány szatyrot a virág fejével is meg lehet tölteni) viszont elkezdtünk gondolkodni, mit is kezdhetnénk egy csomó levendulával. Így lett az aratótáskányi virágból szörp és levendulás sárgabarack lekvár, ami nagy fájdalmunkra még a tél előtt elfogyott. Kétség nem férhetett hozzá, hogy visszatérünk, így az idei szeddmagad első napján egy hasonlóan csodás, csak épp a másik irányba tett túra után megalapoztuk az idei szörp készletet is.

Eszter receptje alapján (csak annyit változtattam, hogy a literenkénti egy kiló helyett hetven deka cukrot használtam) több mint tíz liter szörp készült és mivel minden kicsi és nagy és közepes italos üveg elfogyott, egy fazéknyi virág áztatvány almadzsemben végezte.

Hozzávalók 6-7 kisebb üvegnyi dzsemhez:

12 db közepes, mosolygós alma
0,5 kg cukor
levendulavíz (sok levendula+víz+két nap áztatás után annyi evőkanál citromsav adagolva, amennyi liter víz)

Így készült:

Az almákat meghámoztam (a magházat és a héját félretettem), és apró darabokra vágtam. A darabokat egy vastag falú lábasba tettem, felöntöttem annyi levendulavízzel, amennyi ellepte (körülbelül egy-másfél liter lehetett), hozzákevertem a cukrot, majd a félretett hulladékot is, amiben a legtöbb pektin található és ami a dzsem zselés állagáért felel. Nagy lángon körülbelül egy órát főztem, a végén több-kevesebb sikerrel kihalásztam belőle a héját és a magokat, tiszta befőttesüvegekbe kanalaztam az egészet és száraz dunsztban hagytam kihűlni.

Pirosfehér

A nemrég elkövetett szeddmagad eprészkedés alkalmával hárman majdnem tíz kiló gyümölcsöt gyűjtöttünk be nem egészen egy óra alatt. Nem volt sokkal olcsóbb, mintha csak simán megvettük volna valahol az út szélén, de ezek a bogyók legalább nem fürdőztek benzingőzben, és saját kézzel szedni, válogatni mindig jobb. A felhalmozott készlet nagy része lekvárként végezte, és épp a dunsztban csücsül, egy fél kiló viszont egy jó kis vaníliás tejberizs méltó társaként született újjá, eperöntet formájában.

Hozzávalók az öntethez:

50 dkg eper
3 evőkanál barnacukor
0,3 dl rum

Hozzávalók a tejberizshez:

1 bögre desszert rizs
2 bögre rizstej/tej
egy vaníliarúd
2 evőkanál barnacukor
3 dl habtejszín

Elkészítés:

Az epret megtisztítottam, feldaraboltam, összekevertem a cukorral, és kábé fél órát főztem, amíg híg lekvár állagú nem lett. Levettem a tűzről és hozzákevertem a rumot (és élveztem, ahogy a rum és az eper illata bejárja az egész lakást).

A tejberizshez a rizst feltettem főni annyi vízzel, amennyi éppen ellepte. Miután magába szívta az összes folyadékot, hozzáadtam a vanília rudat és a kikapart magjait, a cukrot és felöntöttem a rizstejjel. Amikor ez is elfőtt róla, levettem a tűzről. A végén fedő alatt pihentettem, amíg teljesen megpuhultak a rizsszemek. A tejszínből habot vertem, aminek a felét óvatosan a langyos tejberizshez kevertem, a másik felével pedig a kiporciózott adagokat díszítettem.